Lappföldi kirándulásunk...



Természetesen a legelső ötlet még otthon merült fel, hogy mindenképpen találkoznunk kell a Mikulással ittlétünk alatt. Aztán az első két hónapban sorra gyűjtöttük az infókat, hogy mit is érdemes, mi az amit muszáj látni és mi az ami felejthető(ha egyáltalán van ilyen) Lappföldön. Végül a szervezést egy német csajszi: Joni vette kézbe(ugye tudjuk ,hogy a németek jó szervezők és szeretnek mindent pontosan,időben elintézni), ami persze nekünk kényelmes volt:) Mi csak az ötleteket mondtuk ő meg szépen "beosztotta" a timetable-unkat, meg osztott szorzott a költségekkel,aminek ez lett az eredménye:



Az első nap: 2008. febr. 22. (péntek)

Igazándiból ez már 23-a, ugyanis egy éjszakai vonatozással kezdődött minden. Éjfél után nemsokkal indult kis csapatunk a lappföldi felfedező körútra. Résztvevők: Joni(német csajszi), Nicky és Meggy(a holland csajszik) és természetesen mi ketten. A nagy pakolás, szendvicskészítés és a belga házibuli után élveztük az utat, a többi utas-véleményem szerint- kevésbé. Na jó azért olyan 1 óra tájban rádöbbentünk mi is, hogy talán aludnunk kéne, mert hosszú nap áll még előttünk..



A második nap: 2008. febr. 23. (szombat)

Reggel 8 órakkor érkeztünk meg Rovanemibe(igen,itt lakik a Mikulás,de erről majd később). Az állomáson már ott állt az előre neten megrendelt kölcsön-autónk( köszönjük Joni).

Na és ki legyen az első söfőr? Gergőnek persze természetes volt, hogy ő lesz,de sajna(vagy hál'Istennek )4csaj mellett ez nem volt annyira egyértelmű. Aztán már nem is emlékszem milyen meggyőző érvekkel, de valahogy sikerült magához ragadnia a kormányt:)

Első uticél: irány észak:) Pontosan mi sem tudtuk hova csak menjünk észak felé. Igazándiból ötleteink voltak,hogy milyen télisportokat szeretnénk kipróbálni,milyen városokat/városkákat látni..de azt hogy mikor hol alszunk, mit eszünk az nem volt előre megtervezve(csak az utolsó két nap), ja és amit tudtunk, hogy szeretnénk elérni, az az Inari-tó volt.

Szóval indulásunk után az első megálló: Kittilä. Itt találtunk egy régi(lehet nem is olyan régi:) templomot,ahova sajnos nem sikerült bejutnunk..Később rájöttünk, hogy Finnországban(legalábbis Lappföldön) minden templom zárva van. Valójában csak a héten egyszer max. kétszer van nyitva, de akkor is lehet, hogy csak kérésre. Nekünk ez furcsa volt. Itt a tempolomnál már éreztük észak,és a hideg közelségét. A hó kb. 50-70cm-es volt, a hőmérséklet pedig -15 körül lehetett.

Ha jól emlékszem itt volt az első sofőr csere(szegény Bongyi)..de a későbbiekben ezt már nem tudtam követni. Következő megállóhelyük Levi, a legnagyobb sportközpont Lappföldön. Mi is úgy képzeltük, hogy kipróbálunk valami, eddig még soha nem próbált sportot,de sajna mindenről lecsúsztunk,vagy épp foglalt volt a választottunk. Így maradt az evés. Na szép mi?! Szóval beültünk egy pizzériába és az üvegen keresztül néztük a sportoló embereket:)Ez kevésbé volt fárasztó..

Aztán úgy döntöttük jobban tesszük,ha továbbállunk,mert szállást kell találnunk éjszakára. Kicsit vissza, aztán kelet felé haladva Sodankylä-ban megtaláltuk a megfelelőt, elfogadható áron reggelivel. Bár az eljén kicsit furcsállottuk,hogy egy 10 év körüli kissrác fogadott minket,aki határozott fejmozgással állította, hogy érti mit beszélünk...majd jobbnak látta, ha felhívja szüleit. Végül ismét Joni jókis rábeszőlő-készségének köszönhetően kaptunk két szobát kicsit kevebbért,mint a normális. Úgy tűnik a szegény egyetemista szöveg mindehol bejön:) A külön szobának természetesen Gergővel nagyon örültünk,ugyanis ez volt az első és utolsó nap amikor a kirándulás során ketten aludtunk csak egy szobában. Persze ezt akkor még nem tudtuk. De mindenesetre neki biztosan jót tett egy kis nyugi a sok csajszi után:)

Ez a szállás tényleg nagyon szupi volt! Az alsó szinten volt a szauna, előtte egy kis társalgó kandallóval. Nagyon élveztük. Ezen az estén próbáltuk ki először a snowjumpingot, snowrollingot szauna után. Baromi jó volt. Mikor visszatértünk szobánkba akkor "vettük észre", hogy hőmérő -28.9 Celsius fokot (nem találok ilyen jelet,van ilyen?!) mutat...uh.. Olyan 1óra felé mentünk aludni, mert többiek állították reggel korán kell kelnünk, időben indulni, bla-bla-bla..Tisztára, mint otthon:)



2008. febr. 24. (vasárnap)

És reggel rádöbbentünk, ez nem vicc volt, komolyan korán keltünk:( Jó így utólag oké, de akkor ez szörnyű érzés volt..Reggeli után indultunk tovább észak felé. Néhányan egyre türelmetlenebbek lettünk, hogy csak megyünk, megyünk és még nem is próbáltunk ki semmit. Aztán több helyen is próbálkoztunk: voltunk két Husky-farmon, az aranymúzeumban Tankavaaraban, de minden zárva volt..bizonyára a vasárnap miatt. Aztán megálltunk Ivalo-ban, ez már gyönyörű vidéken volt. De ez a város is teljesen halottnak tűnt. Úgy döntöttünk megyünk tovább és a másik jelentős városban Inariban keresünk valami szállást, illetve valami aktív sportolási lehetőséget. És pont jó helyen álltunk meg, mert a pasi, akitől az útbaigazítást kértük pont egy snowmobile bolt egyik alkalmazottja volt. Félórás várakozás után(eközben sikerült elintézni folyóügyeinket, illetve szállást találni a közelben) megérkezett az előző csapat a scooterrel:) A mi kis csapatunkhoz egy francia házapár csatlakozott és így indultunk a közel 4órás szafarinkra. Kétszemélyes snowmobiljaink voltak. Én természetesen Gergővel mentem, akit persze jóasszony módjára hagytam először vezetni..aztán az első állomás után én vezettem:)Persze később viszza kellett cserélni:(Először egy nagyon régi templomnál álltunk meg. Ez az erdőben volt a tó mellett,gyönyörűszép környezetben. És megtudtuk, hogy ezt a templomot még "használják" nyáron házzasságkötésre. Következő megálló a tó közepén lévő kis szigeten álló kilátó volt. Utána pedig mentünk az errefelé mindehol található kis faházikóba,ahol tüzet lehet gyújtani és kolbász sütni. Nagyon kis hangulatos volt. Meg főleg jó kis melegedő:) Szürkületkor indultunk vissza a tavon keresztül. Ez a tó kb.100km hosszú és 40km széles. Az első "sportélményünk" után 7óra felé indultunk a telefonon korábban már lefoglalt szállásunk felkutatására. Ugyanis ez Inaritól kb.10km-re volt.

A szálláson találkoztunk egy magyar sráccal, Lacival. Aki szinte csak az északi fény miatt utazott Oulu-ból 700km-t, és kicsit ideges volt,mert előző nap elmulasztotta...Ma túl felhős volt az ég,így nem láthattuk. Ezen az estén kevésbé volt jó hangulat, mint első este. Kicsit kijöttek a konfliktusok egymás között, az eltérő gondolkodás bizonyos dolgokról, a különböző szabályok a játékokban, és persze az önzőség...Nem volt semmi veszekedés, csak rádöbbentünk, hogy nem mindenki egyforma és a nemzetek között, és lehet nem is feltétlenül a nemzetek között, hanem az emberek között igen nagy eltérések vannak. De nem mondom, hogy ez rossz vagy jó, inkább érdekes. Jó megismerni a másik kultúráját. A probléma akkor van, ha az a másik nem fogadja el a te nézeteidet és meg szeretne változtatni.


2008. febr. 25 (hétfő)
Ma reggel az estihez hasonlóan,kicsit morcos volt mindenki. Mi sajnos Gergővel nehezen viseltük, hogy nekünk szólogattak be, hogy nehogy elkéssünk már megint..Nekem ez nyaralás, jaj bocsi telelés, ahol nem rohanok!
Reggelizés és pakolás után irány cross-county skiiel-ni:)Hát őszintén szólva én azt hittem ez sokkal egyszerűbb. Talán nem félméteres hóban kellett volna próbálkoznunk..:-0 A közel háromórás erdei túránk alatt jól leizzadt mindenki:)Nagyon jól szórakoztunk. Mindenki esett kelt és rengeteg vicces, kandi-kamerába illő videó és kép készült (majd válogatunk ide egypárat).

Dél körül befejeztük a kis túránkat és indultunk vissza dél felé. Ebéd szokás szerint a kocsiban..Következő állomásunk Saariselkä volt. Úgy döntöttünk, ez a városka, mint második legnagyobb sportközpont Lappföldön alkalmas arra, hogy itt próbáljuk ki a downhill skii-inget:), szóval a "sima" síelést. Én ( meg szerintem Gergő is kicsit izgultunk, hogy vajon pár óra múlva igénybe kell-e vennünk a biztosításunkat, vagy sem). Mert azért legyünk őszinték voltak fenntartásaink, ugyanis ötünk közül csak Joni tudott síelni:) De ő megígérte nekünk, hogy megtanít mindenkit. Oké, ez kemény egy órájába telt mire elmagyarázta az alapokat, aztán ő átment egy nehezebb pályára. Egyébként tényleg nagyon rendes volt tőle, nem akarok nagyképű lenni, de a basic mozdulatokat sikerült elsajátítani, és a végére mindenkinek összejött, hogy esés nélkül leérjen a hegy aljára:)Na de azért mesélek egy kis történetet az első felvonós élményünkről. Mint tudjuk csak Joni hasznélta eddig..ő előre engedett mindenkit, hátulról kiabálta nekünk: jó most fogd meg-ülj rá, egy kézbe fogd a botodat...én-ha jól emlékszem- én harmadikként mentem. A felvonó közepe felé láttam, hogy Nicky fekszik a hóban. Na hát én kiabáltam neki, hogy mégis mit csinál, meg mindenki nevetett közülünk..aztán megérkezett Megy is tetejére. Ő valami furcsa mozgással, de végül sikerült állva távoznia a felvonó közeléből. Nicky még mindig fekszik a hóban:) Jövök én: ahogy közeledtem a csúcs felé rádöbbentem ez nem is olyan egyszerű mutatvány, így a végén már csak arra koncentráltam, hogy a megfelelő pillanatban engedjem el a libegőt és ne essek rá Nickyre. Ez sikerült, kicsit lejebb de én is ott feküdtem a hóban. Aztán jött Gergő is..Szerintem hasonló gondolatok járhattak az ő fejében is,és végül sikerült minket kikerülnie..szóval picit arrébb, de már ő is feküdt a hóban. Ekkor nem hallottunk mást csak Joni figyelmeztető szavait, hogy mindegy hogy csak menjünk arrébb, mert "picit" útban vagyunk:) Hát ezt nem sikerült időn belül teljesíteni, így hála a lökött csere-diákoknak megállították az egész felvonót. Szóval nem semmi mutatvány volt. De ettől a pillanattól kezdve mindenki tudta, hogy megjöttünk:)

Kétórás, és nem kicsit fárasztó síelésünk után elindultunk szállást keresni a városban. Ismét a jól bevált szövegnek köszönhetően kaptunk egy kis árengedményt, és öten aludtunk egy négyágyas szobában. (Hurrá!) Az igazán aktív nap után mindenki úgy érezte megérdemlünk valami finom kis lappföldi specialitást. Így beültünk egy étterembe és hárman rénszarvast ettünk, a hollandok meg valami lappföldi halat ettek. A kiadós vacsora után mindekinek csak egy kis szaunázásra volt energiája, aztán irány az ágy.

2008. febr. 26. (kedd)

Az ízletes reggelink után ami a szállásunkhoz járt:) haladtunk tovább dél felé. Ismét próbálkoztunk a Tankavaara-i aranymúzeumnál, ezúttal sikerrel:) Megfigyeltük, hogy mindig ezen a helyen van a legnagyobb hó és itt a legszebb a táj. Gyönyörű képeket készítettünk. Találtunk egy magyar részt a múzeumban: a magyarországi aranybányászatról. Aztán mentünk tovább az úton és a kora délutáni órákban érkeztünk meg Rovanemibe a Mikulás falujába. Valójában ez tényleg csak egy nagy turista központ..szinte mindenki csalódik benne, de szerintem mondhatsz bárkinek bármit, mindenki szeretné láni ezt, ha már arra jár. Igazándiból én sem bántam meg, mert nekem nagy élmény volt találkozni az igazi Mikulással:) Sikerült készítenünk egy titkos fényképet róla(ja mert ezt itt ugye csakúgy nem lehet..kb. 40euróért megveheted a végén a dvd-t,amit készítettek az egész beszélgetésről).A fénykép úgy készült, hogy hál'Istennek a német lánynak majdnem akkora lába van, mint a Mikulásnak(45-ös!!!) és ezt a meglepő tényt megosztottuk a Mikulással és manójával is, akik beleegyeztek, hogy oké, a két cipőről készíthetünk képet..De valahogy az egész Mikulás "belecsúszott" a képbe:)))
Utána egy jégből és hóból épített játszótérre mentünk(ismét csökkentett belépővel, ugyanis most családot játszottunk: Én voltam az anya, Gergő az apa a többiek meg a gyerekek:) Kb. másfél órás csúszdázás, jégtekézés, szánozás, kolbász sütögetés után indultunk a lefoglalt szállásunk felkutatására. Itt ismét sikerült alkotnunk valamit, ugyanis a kocsiból mindenki figyelte az utcaneveket, és a nagy hangzavarban pont a vezető emberke, meg az anyósülésen lévő félreértették az utca nevet..Így majdnem betörtünk egy házba..Már minden oldalról körbejártuk, benéztünk az ablakon, csöngettünk..majd rá 5percre hazaért a tulajdonos,akit addigra már mi is tudtunk, hogy nem ő az "igazi", mert rossz utcában vagyunk. Szegénynek nyitva maradt a szája:)
Aztán persze megtaláltuk a sajátunkat, ami tényleg gyönyörű volt. Külön házunk volt, saját szaunával. Este jól éreztük magunkat és ismét kipróbáltuk a snowjumpingot.


2008. febr. 27. (szerda)

Ma vagyunk 39 hónaposak Dejdivel:) (oké,tudom ez nem tartozik szorosan a kiránduláshoz, de gondoltam megosztom veletek) .Ma reggel vittük( na jó igazándiból Gergő és Joni) a kölcsönautónkat. Illetve ezen a délelőttön mentek haza a holland lányok,mert menniük kellett dolgozni...(De az ő helyükre jött Peter és barátnője Veronika(szlovákok). A mai napon városnézés volt a program (Rovanemi). Voltunk egy kés-múzeumban, az Articumban (szerintem érdemes bemenni), sétáltunk a tavon és voltunk az egyik híd lábánál.
A nagy séta után Joni kedvennc helyére ültünk be vacsorázni. Vagyis nem kedvenc, csak az egyik kedvenc zenekarának az étterme: Lordi..elég furi alakok,mármint bábuk voltak körülöttünk, kicsit félelmetes, de bizonyára a maga nemében ez "műalkotás". Igazándiból is mindegy a lényeg, hogy a vacsi nagyon fincsi volt. Utána séta haza az apartmanunkba, majd kezdődik a szauna party, kártyázás és a snowjumping. Illetve ezen az estén beújítottunk: snowrunning(hófutás): ki az utcára- megérinteni a legközelebbi oszlopot- vissza- ugrás a hóba- majd futás a szaunába:)
És majdnem elfelejtettem írni, hogy este mikor a vacsora után sétáltunk hazafelé, elkezdtünk beszélgetni az északi fényről..aztán egyszer csak valaki felnézett és akkor vettük észre hogy EZ AZ:) Gyönyörű volt..nekem komolyan kicsordult a könnyem..ehhez hasonlót nem sokat láthat az ember az életében. És nem volt olyan rövid. Kb. fél óra, de haladnunk kellett vele,mert mozgott. Ezen az estén zöldes, sárgás és picit piros(bár ezt csak én láttam)színekben pompázott. Készítettünk képeket is..kiváncsiak vagytok?

2008. febr. 28. (csütörtök)

Az utolsó nap..:( készülődés és indulás haza. Na jó azért nem volt ez ilyen egyszerű. Természetesen nem egyből haza. Először csak Kemiig váltottnk jegyet, mert a minden évben újraépített jégkastényt szerettük volna látni. A kastélyban 2-3órát töltöttünk el..kipróbáltuk a jégpresszót, a jég-hotel ágyait, ültem jég lovon és persze találtunk egy jégből készült játszóteret is. Ami -valljuk be őszintén- ha nem a megfelelő pozícióban érkezel elég fájdalmas tud lenni. Utána városnézés, megnéztük a Kemi-i piacot, ettünk sausage-ot(mert ugye az elmúlt 6napban "csak" négyszer ettünk). De sajnos a múzeumokról lecsúsztunk, mert minden bezárt az orrunk előtt. Sőt még a vonatot is sikerült félrenéznünk, így az Oulu-i városnézésünk, netán hokimeccsünk ugrott:( Ehelyett beültünk egy pizzériába. Utána indulás haza. A vonaton már mindenki fáradt és álmos volt...hosszú, de tartalmas hét volt mögöttünk és megérte. Akár már most mennék mégegyszer:)